fbpx

Endometriózis, az egyre gyakoribb női probléma

Március az endometriózis havának szentelve telt és örömmel töltött el, hogy rengeteg sok esemény, előadás, beszélgetés és kezdeményezés jelent meg a közösségi médiában is. Ennek köszönhetően egyre többen informálódhatnak ezen egészségügyi kihívásról. Kiemelném, hogy ezt nem csak az érintett nők esetében tartom fontosnak, hanem az őket körülvevő emberek körében is , hiszen így megérthetik, hogy mi zajlik szeretteikben és elfogadóbbak tudnak lenni a különféle, eléggé szerteágazó tünetekkel szemben és mint tudjuk, az elfogadó és támogató környezet nagyban hozzájárulhat az állapot javulásához.

Hogyha Te esetleg nem hallottál még az endometriózisról, akkor pár mondatban összefoglalva ez egy olyan nőket érintő hormonális probléma, amely során a méhet bélelő nyálkahártya (endometrium) megjelenik és ciklussal összefüggően burjánzik a méhen kívül. Ezek az elvándorolt nyálkahártya szigetek ugyanúgy viselkednek, tehát havonta véreznek és lelökődnek, azonban nem a méhben! Bárhol megtapadhatnak, akár a hasüregben, hólyagban, végbélben, sőt legfrissebb vizsgálatok alapján már az agyban is találtak endometrium sejteket. Ezáltal viszont rendkívül szerteágazó tüneteket tudnak okozni és így a diagnózis felállítása nem egyszerű és egyértelmű…

A leggyakoribb tünetek:

  • menstruációs problémák: rendszertelen, fájdalmas, erős, görcsös
  • fájdalom szex közben
  • fájdalmas ovuláció
  • hasi puffadás
  • PMS tünetek
  • kismedencei fájdalom
  • bél- és hólyagproblémák (gyakori vizelés, hasmenés stb.)
  • fáradtság
  • meddőség
Forró Heni Életmód és táplálkozási tanácsadó

Nagyon sok nő nincsen tisztában vele sajnos, hogy milyen az egészséges ciklus és menstruáció, ezért gyakran élnek együtt a fent említett tünetekkel mondván, hogy “nekem már kezdettől fogva ilyen volt, nálam ez normális…”, pedig nem az!

Mi áll az állapot kialakulása mögött?

A legtöbb esetben az ok az ösztrogéntúlsúly, amely következtében a méhnyálkahártya túlépül és “kivándorol”. Beszélhetünk abszolút és relatív ösztrogéndominanciáról is attól függően, hogy az ösztrogén mennyisége sok a progeszteronhoz képest, vagy pedig a progeszteron túl alacsony az egyébként normális tartományban lévő ösztrogénhoz viszonyítva.

Mi a megoldás?

Forró Heni Életmód és táplálkozási tanácsadó

A diagnózis felállítása nehézkes és egyszerű hüvelyi ultrahang vizsgálattal nem is lehet kizárni meglétét, így mindenképpen komplex vizsgálatok javasoltak, célzott laborvizsgálatokkal és egyéb diagnosztikai eljárásokkal.

Gyakorta lehet hallani, hogy ezt csak “műtétileg lehet kezelni” “a fogamzásgátló tabletta majd megoldja”, illetve, hogy “a mihamarabbi teherbeesés javasolt”, azonban ezek tévhitek. Természetesen vannak előrehaladott állapotok, amikor a műtét elkerülhetetlen lehet, azonban elsősorban a hormonális probléma rendezése, életmódváltás, az egyensúly helyreállítása, speciális étrendkiegészítők, valamint nem utolsó sorban a lelki oldal megvizsgálása és rendezése!

Holisztikus szemlélettel dolgozva igyekszem az endometriózissal hozzám fordulóknak is mindegyik oldal figyelembevételével és támogatásával segíteni az állapotukban, feltérképezni, hogy mi lehet a kiváltó ok, milyen életmódbeli, táplálkozásbeli változtatásokkal tudnak javulást elérni.

Hogyha Te is tapasztaltad már a fenti tünetek közül bármelyiket, akkor ne várj! Minél tovább fennáll egy ilyen egyensúlytalanság, annál több szövődmény és következmény tud kialakulni hosszútávon…Vizsgáltasd ki magad, fordulj szakemberhez!

Jelentkezz az oldalamon keresztül Speciális csomagra, mely keretein belül segítek Neked is!

Forró Heni Életmód és táplálkozási tanácsadó

Szia! Forró Heni vagyok, funkcionális és holisztikus táplálkozási tanácsadó.

Olvasnál még Tőlem blogcikkeket? Kattints az alábbi gombra!